English Utolsó frissítés: 2023-12-04
segítség keresés English

Frisítés dátuma: 2023-12-04

hun eng Utolsó frissítés: 2023-12-04 kapcsolat gyik Segíthetünk?
25 éves a LIFE program

Hírek

Kék Bolygó: klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.

Mint mondta, a 234 396 font és 66 penny 2016 januárjában érkezett meg egy ügyvédi letéti számlára. Hozzátette: hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, az örökhagyó akaratát azzal tudják a legjobban szolgálni, ha nem egyszeri alkalomra költik az örökséget, hanem megpróbálják hosszú távon jó célra felhasználni.

Megjegyezte: erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására.

Elmondta: Martonyi Jánost nemzetközi tapasztalata, jogi tudása és a téma iránti érdeklődése révén, Vizi E. Szilvesztert a tudományos világban meglévő kapcsolatai és a Friends of Hungary-ban szerzett tapasztalatai miatt kérte fel az alapítvány munkájában való részvételre, Szűcs Gábor pedig évek óta segíti munkáját klímavédelmi szakértőként.

Martonyi János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a legtöbb globális kockázat közvetve vagy közvetlenül összefügg az emberi tevékenységgel, ezért indokolt azt vizsgálni, mit lehet tenni ezek megelőzésére. Felhívta a figyelmet arra, a klímaváltozás összefügg a természeti katasztrófákkal, terrorizmussal, migrációval. Kitért arra, biztos abban, az alapítvány segítségével hozzájárulhatnak a globális kockázatok, a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez.

Vizi E. Szilveszter is arról beszélt, korunk emberének hallatlanul nagy a felelőssége abban, hogyan változtatja meg azt a bolygót, amit örökölt. Megjegyezte: éppen a tudomány exponenciális növekedésének eredménye, hogy az ember kezében olyan hihetetlen hatalom összpontosult, hogy képes elpusztítani a bolygót.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, minden jogi, adminisztrációs és technikai feltétel adott, hogy az alapítvány megkezdhesse munkáját.

Áder János szólt arról is, hogy online szemlét indítanak a megújított www.elobolygonk.hu segítségével. (A honlapot a 2015-ös párizsi klímacsúcs alatt hozta létre a köztársasági elnök, a honlapon regisztrálók csatlakoztak Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez, amelynek célja az volt, hogy a klímacsúcs előtt egymilliárd támogatót szerezzen, és ezzel egy ambiciózusabb megállapodást kényszerítsenek ki a politikusokból.)

A megújult honlap célja, hogy növeljük az olvasók tudását, ismereteit a klímaváltozással kapcsolatban, illetve felmutassunk egyéni és közösségi megoldásokat – mondta. A honlapon összegyűjtik a magyar és nemzetközi portálokon megtalálható releváns információkat, amelyek a klímaváltozással kapcsolatban, minden korosztályhoz szólnak.

A honlapon klímahíreket, innovatív trendeket, zene- és programajánlót is közölnek, az “Én mit tehetek” menüben pedig gyakorlati tanácsokat is adnak a környezetvédelemhez.

A köztársasági elnököt kérdezték a paksi atomerőmű bővítéséről, erről Áder János azt mondta: az egyik cél, hogy a klímaváltozást okozó gázokért felelős fosszilis energiahordozók használatát visszaszorítsuk, a másik, hogy megtartsuk a fejlődés további feltételeit, ezért energiára van szükségünk. Mint mondta, amíg nem tudjuk megoldani a fölösleges nap- és szélenergia tárolását, alaperőművekre van szükség, ma ezt az üvegházhatású gázok növelése nélkül csak nukleáris erőművel lehet elérni.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Hírek a nagyvilágból2019.06.05.

Június 17: Az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja

Hírek a nagyvilágból2018.07.10.

Július 11: Népesedési világnap

Hírek a nagyvilágból2017.09.25.

Kétszáznál is több hazai település csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz