Frisítés dátuma: 2018-10-16

hun eng Akadálymentes verzió Utolsó frissítés: 2018-10-16 kapcsolat gyik Segíthetünk?

Magyar sikerek

Természetes vízmegtartás

MICACC: Az első sikeres magyar vezetésű éghajlat-politikai LIFE-projekt

Egyre több hazai önkormányzat ismeri fel a vízmegőrzés fontosságát, azonban kellő ismeretek hiányában számtalan nehézségbe ütköznek. Számukra nyújt lehetőséget a Belügyminisztérium koordinálta LIFE-MICACC elnevezésű projekt: az Unióban kipróbált természetes vízmegőrző megoldásokat tesztelik a gyakorlatban is a hazai önkormányzatok bevonásával.

Mint azt korábban dr. Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, az első sikeres, hazai vezetésű éghajlat-politikai projekt 2017 szeptemberében indult el. A projekt vezetője, a Belügyminisztérium széles körű partnerséget valósít meg a legsérülékenyebb hazai önkormányzatok (aszállyal, belvízzel, villámárvízzel és vízhiánnyal sújtott területeinek) jobb éghajlati alkalmazkodásáért. A tízfős partnerségben helyet kapnak kormányzati, önkormányzati, civil és piaci szereplők is. – Magyarország fokozottan ki van téve a klímaváltozásból fakadó negatív hatásoknak. A társadalom többsége tudja, és el is fogadja, hogy az éghajlatváltozás valós veszély, ami ellen tenni kell; a LIFE Program ehhez nyújt segítséget: cselekvést rendel a gondolatokhoz – mondta dr. Makai Martina.

Természetes vízmegtartás

A természetes vízmegtartó megoldások szemlélete a jövőben beépül majd a helyi döntéshozatalba

Hercig Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Irodájának munkatársa, a LIFE-MICACC-projekt szakmai vezetője kiemeli: a projekt azért fontos, mert megerősíti az önkormányzatok vezető, koordináló szerepét a helyi, klímaváltozással és vízgazdálkodással kapcsolatos ügyek tekintetében. Míg az önkormányzatokkal kapcsolatos koordinációs munkát a Belügyminisztérium végzi, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és a vízgazdálkodással kapcsolatos szakmai felügyeletet alapvetően a WWF Magyarország Alapítvány és az Országos Vízügyi Főigazgatóság látja el. A projektben társult kedvezményezettként közreműködik még a Klímabarát Települések Szövetsége, amely az önkormányzatok hálózatosodását segíti elő, illetve a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft., amely okos eszköz kifejlesztésével járul hozzá a projekt hatékony megvalósításához. – Célunk az, hogy a természetes vízmegtartó megoldások (angolul: Natural Water Retention Measures, NWRM) szemlélete beépüljön a helyi döntéshozatalba, illetve a magasabb szintű jogszabályokban is helyet kapjon – magyarázza Hercig Zsuzsanna. Elmondja: a legsérülékenyebb, azaz az éghajlatváltozásnak leginkább kitett, ugyanakkor alacsony alkalmazkodóképességgel bíró önkormányzatok közül választottunk a projekthez megfelelő partnereket, egy komoly szakmai értékelési és kiválasztási folyamat mentén. A térségekre jellemző a nagyon aszályos nyár, miközben előfordulnak olykor több napig tartó, rendkívül csapadékos, „villámárvizes” vagy belvizes időszakok is. Ezek a szélsőségek gyakran, kiszámíthatatlan módon nehezítik a települések életét. A projektben az öt kiválasztott településen – európai minták alapján – természetes vízmegtartó megoldásokat terveznek és kiviteleznek. Az öt prototípus különböző, a vízzel kapcsolatos és az éghajlatváltozás által felerősített problémákra ad választ az eltérő domborzati viszonyokkal és helyi adottságokkal rendelkező öt önkormányzat vonatkozásában. Jellemzően az önkormányzatok tulajdonában lévő, használaton kívüli vagy kevésbé hasznosított területeken folynak majd a munkálatok. Ezáltal a projekt arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a helyi, kihasználatlan erőforrásokat lehetőségként is lehet kezelni. A projekt eredményeként ezek a teszthelyszínek a teljes önkormányzati körnek mintául szolgálhatnak majd, itthon és a határainkon túl egyaránt.

Természetes vízmegtartás

Hercig Zsuzsanna, a LIFE-MICACC szakmai vezetője

– Nagy hangsúlyt kap a projektben a kommunikáció és az eredmények megosztása is – mondja Hercig Zsuzsanna –, célunk, hogy a klímaváltozással és a természetes vízmegőrző lehetőségekkel kapcsolatos ismereteket szélesebb körben is elterjesszük. A LIFE-MICACC-projekt tehát egyrészt kis léptékű, kis költségvetésű vízmegőrző létesítmények megépítésére és tesztelésére fókuszál, másrészt az önkormányzatok vízgazdálkodással kapcsolatos ismereteinek bővítését is célul tűzi ki. Ezt külföldi tanulmányutakkal, tréningekkel és tudásmegosztó rendezvényekkel kívánjuk elérni a LIFE-MICACC-projektben.

A megvalósuló természetes vízmegtartó létesítmények az önkormányzatok fenntartásában maradnak és a későbbiekben mintahelyszínekként látogathatóak is lesznek. A konzorciumban elkészítenek egy olyan „adaptációs útmutatót” is, amelyben részletesen beszámolnak a gyakorlati tapasztalataikról: nevezetesen, hogy miért érdemes természetes vízmegtartókat létesíteni, melyek a megvalósítás konkrét lépései, hogyan lehet egy ilyen beruházásnak nekikezdeni, milyen nehézségek léphetnek fel a megvalósítás során, és a problémákat az önkormányzatok hogyan tudják kezelni. – A disszeminációs anyagunkat terjeszteni fogjuk majd, éppen azért – ami a LIFE Programban különösen fontos –, hogy adaptálni lehessen a jól bevált mintákat az országban vagy Európa más, érintett térségeiben is – mondja a projekt szakmai vezetője. Aki szerint a projekt hosszú távú célja, hogy egy klímatudatos, jól informált, a helyi erőforrásaira építeni tudó döntéshozói réteg alakuljon ki helyi szinten, továbbá, hogy a magyarországi önkormányzatokat fokozottabban bevonják az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére irányuló hazai és európai hálózatokba.

Természetes vízmegtartás

Lépjen velünk kapcsolatba!

A sikeres magyar LIFE-pályázatok létrehozásának érdekében munkacsoportot hoztunk létre. Az alábbi témákban szeretnénk segítséget nyújtani:

Földművelésügyi Minisztérium

Környezetvédelem

NOVÁK Judit – LIFE NCP

Tel.: +36 1 795 4995

E-mail: eszter.judit.novak@am.gov.hu

             lifeenvironment@am.gov.hu

 

Természetvédelem

BOKOR Veronika – LIFE NCP

Tel.: +36 1 795 2403

E-mail: lifenature@am.gov.hu

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Éghajlat-politika

KOVÁCS Barbara – LIFE NCP

Tel: +36 1 896 3129

E-mail: barbara.kovacs@itm.gov.hu

              lifeclimate@itm.gov.hu

Magyar Fejlesztési Központ

Pénzügy

KARSAINÉ Haris Hajnalka

E-mail: info@lifepalyazatok.eu

             haris.hajnalka@mfk.gov.hu

Segíthetünk? - Írjon nekünk