Utolsó frissítés: 2020-11-27

Frisítés dátuma: 2020-11-27

hun eng Utolsó frissítés: 2020-11-27 kapcsolat gyik Segíthetünk? Önerő-támogatás
25 éves a LIFE program

Magyar sikerek

Az északi pocok élőhelyének helyreállításáért

„Közép-Európa pandája“ – így nevezik az északi pocok mehelyi alfaját, mivel az óriáspandához hasonlóan az összes egyed csupán egy aránylag korlátozott nagyságú területen található meg. Az északi pocok a Kárpát-medence északnyugati részében fordul elő. A Microtus II LIFE-projekt e kiemelt közösségi jelentőségű faj védelmét célozza élőhelyeinek helyreállításával. A projektvezető a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület, magyar részről a konzorcium tagja az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület.

Az Északi pocok mehelyi alfaj védelmének továbbfejlesztése című projektaz előző, 2010–2016 közötti sikeres projekt folytatása, melyben a magyar partnerek még nem vettek részt. Egy másik LIFE-projektben, a 2009-től 2015-ig futó, Veszélyeztetett madárfajok természetes élőhelyeinek megőrzése a Duna mellékágrendszerében azonban az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködött a BROZ-zal (Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesülettel). A BROZ a Microtus II projektvezetőjeként a közös munka során szerzett kedvező tapasztalatok miatt kérte fel az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, hogy társuljon a partnerséghez.

A további projektpartnerek a Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület (Magyarország), a Vízgazdálkodási Kutatóintézet (Szlovákia), a Comenius Egyetem (Szlovákia), a Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala (Szlovákia) és a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park (Ausztria).

A projekt az Európai Unió LIFE program Környezetvédelem alprogramjának (Természet és Biodiverzitás terület) támogatásával valósul meg. A fejlesztés 2018 szeptemberében kezdődött, és előreláthatóan 2025. augusztus végén fejeződik be. Az 5.586.121 EUR összköltségű projekt – melyből az ÉDUVIZIG-re eső támogatás összege 411.843 EUR – célja az északi pocok mehelyi alfaj (Microtus oeconomus mehelyi) élőhelyi terültének kiterjesztése, védelme.

Az északi pocok a Kárpát-medence északnyugati részében fordul elő, ahol leginkább a Duna folyó közelében találkozhatunk vele. Élőhelyei megtalálhatók Szlovákiában, Ausztriában és Magyarország területén. Ritka állatfaj, amely folyók mentén, láposokban és lápréteken él. Élőhelyei a fokozódó mezőgazdasági termelés, erdőgazdálkodás és folyószabályozási tevékenységek következtében visszaszorulóban vannak. Olyan veszélyeztetett fajról van szó, mely kedveli a legelőket, kaszált réteket, nádvágásokat, illetve bozótosokhoz, erdősávokhoz vagy part menti növényzethez van kötve. Ezek az élőhelyek részei a klasszikusan megművelt mezőgazdasági tájnak. Az északi pocok védelmében tehát célszerű ismét bevezetni a Duna mente területén a hagyományos gazdálkodást, felújítani a rétek és nádasok kaszálását, újra életre kelteni a láposokat és a part menti növényzetet. Ennek több módszertana is lehetséges, összesen mintegy 580 hektár terület érintett.

A projekt keretében kiterjesztik az északi pocok élőhelyi területét, ez pedig lehetőséget teremt az egyes mederrészek helyreállítására és egyúttal az árvízlevezető-képesség növelésére a Duna hullámterében. Magyarországon a Hullámtéri Vízpótló Rendszer (HTVP) jelenlegi kialakításából és üzemeltetéséből adódóan az Öreg-Duna átlagos vízszintje és a hullámtéri ágak vízszintje között jelentős a magasságkülönbség. A talajvízszinteket minél nagyobb területen emelt szinten kell tartani, ezért a Duna főmedréhez lehető legközelebbi ágakat be kell kapcsolni a vízpótlásba. Ennek érdekében Magyarországon is beavatkozások szükségesek, amelyek az északi pocok kedvező életfeltételeinek megteremtését is célozzák. Ezért a projekt keretében sor kerül a felső-kalapszigeti-ág, a Kalapszigeti-Duna összekötő ág és az Ördög-árok helyreállítására a medrek jókarba-helyezésével, vízpótlásával.

Lépjen velünk kapcsolatba!

A sikeres magyar LIFE-pályázatok létrehozásának érdekében munkacsoportot hoztunk létre. Az alábbi témákban szeretnénk segítséget nyújtani:

Agrárminisztérium

Környezetvédelem

GUTI András – LIFE NCP

Tel.: +36 1 795 8498;

E-mail: andras.guti@am.gov.hu;

lifeenvironment@am.gov.hu

 

Természetvédelem

SASHALMI Éva – LIFE NCP

Tel.: +36 1 896 3149

E-mail: lifenature@am.gov.hu

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Éghajlat-politika

KOVÁCS Barbara – LIFE NCP

Tel: +36 1 896 3129

E-mail: barbara.kovacs@itm.gov.hu

lifeclimate@itm.gov.hu

Magyar Fejlesztési Központ

Pénzügy

E-mail: lifecapacity@mfk.gov.hu

>

Segíthetünk? - Írjon nekünk