Hírek
LIFE hírek2017.02.14.
Helyzetbe hozzuk a hazai pályázókat!
Az MFK kezdeményezte a LIFE integrált és hagyományos projektek megvalósításához szükséges költségvetési feltételek megteremtéséről szóló előterjesztést, amelyről a Kormány 1072/2017. (II. 10.) Korm. határozata a napokban jelent meg. Az MFK ügyvezető igazgatóját, Kiss Antalt kérdeztük.
Hogyan merült fel az önerő igénye?
Önerő mindenhez kell. A LIFE-os projektekhez ennek mértéke 40%. Az Európai Unió több tagországában az állam vagy az államhoz kötődő szervezetek biztosítanak egy bizonyos önrészalapot azért, hogy a környezet- és természetvédelem, valamint klímapolitika területén kiírt pályázatokhoz meglegyen az a feltétel, amivel a pályázat sikerrel megvalósítható. Ez azért fontos, mert ezeken a területeken általában az állami, az állami feladatokat ellátó szervezetek nem rendelkeznek olyan tőkeerős háttérrel, ami ezeknek a megvalósításához szükséges volna. A LIFE Kapacitásépítési Pályázat, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium munkatársaival közösen adtunk be, sikerrel járt. E Kapacitásépítési Pályázat része volt, hogy megismerjük és motiváljuk a három tématerületen pályázni szándékozókat. A rendezvényeken folytatott párbeszédeken beigazolódott az, amire tulajdonképpen számítottunk is – a pályázni vágyók egységesen az önrész lehetőségét hiányolják. Ezeket az igényeket felmértük, és a Magyar Fejlesztési Központ javaslatára terjesztettük be a Kormány elé egy olyan, több minisztérium által is jóváírt tervezetet, melyben 5 MRD forintot kértünk a Kormányzattól hat évre biztosítani, hogy mindazoknak a pályázatoknak, amelyek bekerülnek a döntéshozók asztalára és sikerrel járnak, az önrészük adott legyen. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon befektetett egy euróra kettő – vagy akár kettő és fél – európai uniós eurót tudunk hazahozni. Ezek mind Magyarországon megvalósuló beruházások lesznek, Magyarországon kifizetett bérekkel és fizetésekkel; ez meggyőzte a döntéshozókat, a Kormány ezért kormányhatározat formájában jogerőre emelte.
A LIFE önerőalap kezdeményezése nemcsak egybevág az MFK stratégiájával, de további lehetőségeket is jelent…
A Magyar Fejlesztési Központ létrehozásával a Kormány abbéli szándékát fejezte ki, hogy a közvetlen európai uniós programokon keresztül rendelkezésünkre álló források minél hatékonyabban lehívhatók legyenek. Az elmúlt másfél évben szép eredményeket értünk el; de ahogy a környezetvédelem, természetvédelem és klímapolitika területén is, a többi területen is szembe kell nézni azzal, hogyha van egy jó ötlet, egy jó kezdeményezés, egy jó pályázati terv, még nem biztos, hogy sikeres lesz, mert nagyon kevesek számára áll rendelkezésre olyan biztos anyagi háttér, ami által az önerőt biztosítani tudják. A Kormány meghozta azt a döntést, hogy a LIFE pályázatok esetében az önerőt biztosítja. Azt gondolom, meg kell fontolnunk annak a lehetőségét is, hogy néhány milliárdos keretet biztosítsunk arra, hogy a más területeken lévő pályázatok közül is helyzetbe kerülhessenek azok, akik méltó módon képviselik az országot: ha egész Európa számára presztízsértékű, az összeurópai versenyképesség szempontjából is jelentős pályázatokat nyújtanak be, akkor mindenképp olyan értékeket hordoznak, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.
Kapcsolódó tartalmak