English Utolsó frissítés: 2023-12-04
segítség keresés English

Frisítés dátuma: 2023-12-04

hun eng Utolsó frissítés: 2023-12-04 kapcsolat gyik Segíthetünk?
25 éves a LIFE program

Hírek

Hortobágyi halvacsora

Hogyan jut el egy kislány fejedelmi vacsorára lilikek, batlák és cankók közé? S hogy kik azok a lilikek, batlák és cankók? Épp csak a Hortobágyig kell utazni értük.

Lilla nagy vágya teljesült azzal, hogy Galagonya elkísérte gulipánnézőbe, ám ha jól érzi magát az ember, könnyen elfeledkezik az időről. A kislány nem csak nézegette, beszélgetett is a szépséges, ívelt csőrű madarakkal, csodaerejű életőrző-medáljának hála, minden égi-földi-vízi lénnyel elcseveghetett. A szikes tavacska mellett gyorsan teltek a percek, a nap sugarai átforrósították a pusztát, a homok meleg volt Lilla körül, a talajon pedig fehér kristályok árulkodtak: a tó vize nagyon sós. A gulipánok persze pont ezt szerették benne, hiszen ezekben a ritka vizekben éltek azok a finom, ennivaló rákocskák, amiket ívelt csőrükkel szűrögettek álló nap. Lilla hosszan gyönyörködött bennük, ám mire észbe kapott, a nap már a látóhatár pereme felé sodródott. Késő délután lett. Ráadásul éktelen gyomorkorgás figyelmeztette, épp ideje lenne enni valamit. Elindult megkeresni Galagonyát.

Hortobágyi halvacsora

A nagy, bundás eb a vízparton heverészett a búcsúzó nap sugaraitól melengetve. Ahogy Lilla közelebb ért, látta, hogy oldala ütemesen emelkedik és süllyed, fel és le. Galagonya elaludt. Most mi legyen? Először kedvesen próbálta felrázogatni nagytestű barátját.

− Ébresztő! Hahó, Galagonya, kelj fel!

Galagonya nem moccant. Nagyon mélyen tudott aludni, kiváltképp, ha meleg sugarak cirógatták álomba. Itt határozottságra volt szükség.

− Ébresztő!!! – kiáltotta az egyik lelógó, puha fül alá. Semmi változás.

Lilla gyomra óriásit kordult, vacsorát követelve. A kislány nem tudta mitévő legyen. Épp kezdett volna elszontyolodni, mikor az egyik gulipán odareppent hozzá.

− Mi baj van, emberfióka? – kérdezte kedvesen. Lilla nagyot sóhajtott.

− Késő van, éhes vagyok, és a barátom mélyen alszik. Fogalmam sincs, hogy jutok haza!

A gulipán sajnálkozva csettintett egyet.

− Szegénykém! Elhívnálak magunkhoz vacsorára, de sajnos olyan furcsa csőröd van… teljesen alkalmatlan a szűrögetésre.

− Ez így igaz! –mondta a lányka szomorkásan.

− De tudod mit? Szólok a barátaimnak! Ők szívesen megvendégelnek! –mondta bizakodva, s még mielőtt Lilla bármit is kérdezhetett volna, tovaröppent a pusztába.

Nem sokkal később visszatért egy kedves kinézetű, barna-fehér, lúdra hasonlító madárral. A jövevény derűsen totyogott oda a kislányhoz.

− Szervusz! A nevem Kis Lilik, s úgy hallottam, egy Életőrző emberfiókának nincs mit vacsoráznia. Ki látott még ilyet? Nem ilyen a mi vendégszeretetünk a Hortobágyon! Kövess! – mondta, és repkedve, totyogva indult el egy nem messze sötétlő, aprócska facsoport felé. Lilla megköszönte a gulipán segítségét, majd vezetője után sietett.

A facsoport mögött egy másik tó terült el, amelyben még jobban nyüzsgött az élet, mint a gulipánok birodalmában. Mindenféle méretű, színű és fajtájú madár zsizsegett a sás között, a vízben kutatva hosszú csőreikkel, halak után bukva a mélybe. Vacsoráztak. Lilla itt is látta az elpárolgott víz után maradt sófoltokat. Kis Lilik elkiáltotta magát.

− Hahó, csőrösök, tollasok! Vendégünk érkezett, egy Életőrző fióka! Ne hagyjuk éhesen!

Erre aztán még jobban megbolydult a tavacska lakóközössége. Lillának csak le kellett telepednie a vízpartra, s már jöttek is a vendéglátók. Elsőként egy hosszú lábú, ívelt csőrű, barna madár, akinek egyszínű tollruháját zöldes és violaszín villanások törték meg.

− A nevem batla! Jó étvágyat! – mondta kedvesen, és a partra dobott egy vékony testű halat. Őt két aprócska, barna tollú madárka követte, egyikőjük hosszú lábai pirosban pompáztak, a másik nyakában szép, fehér tollgallér fodrozódott.

− Én vagyok a piroslábú cankó! – szólt az első. – Én a pajzsos cankó! – rikkantotta a tollgalléros, miután letették a hal mellé ajándékukat: egy-egy kövér gilisztát. Utánuk jöttek a lilikek, szép sorban, majd batlák ismét. Gyűltek a halak, míg végül, utolsóként megérkezett a tó királynője. Legalábbis Lilla előtt annak tűnt fel ez a hosszú lábú, kecses, szépséges, hófehér tollú madár. Őt már ismerte madárhatározójából: a neve nagy kócsag volt. Meghajtotta hosszú, vékony nyakát és egy fénylő pikkelyű halacskát dobott a halomra.

Lilla irult-pirult és köszöngette a szépséges, kedves madarak jóságát, de nem merte bevallani, hogy ő bizony ezekből a halakból nyersen egy falatot sem bír enni. A gilisztákból pláne! Pedig vendéglátói biztatóan csettintgettek, várakozón állták körül, de Lilla csak pirult, és még szabadkozni is elfelejtett.

Ekkor ügetett be a vacsora megmentője, Galagonya. A zöldbundás kutya felébredve délutáni szunyókálásából rögtön kis barátnője keresésére indult, a vacsorára toppanva pedig látta micsoda nehéz helyzetben van. Így hát sűrű hálálkodások közepette elmondta, hogy Lillát nagyon várják már haza, a saját fészkébe, épp ezért nem élvezheti tovább a vízimadarak kedvességét. Jóságukat köszönik, a halak remekül festenek, de sajnos indulniuk kell.

Mikor Lilla felkapaszkodott Galagonya hátára, kicsit sajnálta, hogy ilyen sietve kell távozniuk, a madarak olyan bánatosnak tűntek. Ám titkon nagyon megkönnyebbült, hogy nem kellett elfogyasztania ezt a bőséges halvacsorát.