English Utolsó frissítés: 2023-12-04
segítség keresés English

Frisítés dátuma: 2023-12-04

hun eng Utolsó frissítés: 2023-12-04 kapcsolat gyik Segíthetünk?
25 éves a LIFE program

Hírek

Június 5-én a Környezetvédelmi Világnapot ünnepeljük!

Június 5-ét 1972-ben, az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáján nyilvánították Környezetvédelmi Világnappá. A világnapon azóta minden évben más és más országban, más és más környezeti témában tartanak konferenciákat. Az idei világnap mottója a „Time for Nature”, hiszen ez alkalomból most a biodiverzitás és természet védelme van középpontban.

A környezetvédelmi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés tényére és annak következményeire, valamint előmozdítsa a közös gondolkodást és ösztönözze a közös cselekvést. A környezeti ügyek 1972 óta jóval összetettebbek és bonyolultabbak lettek. Ugyanakkor ma már nem kell bizonygatnunk, hogy ezek az ügyek fontosak – a mi egészségünk miatt is, és unokáink biztonsága miatt is. Ezért emlékezünk június 5-én a Környezetvédelmi világnapra. Bővebben a Környezetvédelmi Világnapról itt olvashat.

A 2020-as Környezetvédelmi Világnap alkalmából „PRAKTIKUS KALAUZ” jelent meg magánembereknek, vallási csoportoknak, üzletembereknek, városoknak, kormányoknak, iskoláknak és egyetemeknek, fiatalok csoportjainak és civil szervezeteknek. Az alábbiakban – kedvcsinálónak – az iskoláknak és tanároknak szóló részt tesszük közzé magyar nyelven. Az eredeti angol nyelvű kalauz elérhető itt.

Június 5-én a Környezetvédelmi Világnapot ünnepeljük!

Mit tehetnek az iskolák és a tanárok?

Az iskolák és a tanárok kritikus szerepet játszanak a fiatalok természet iránti affinitásának ápolásában és az olyan tantervek építésében, amelyek hangsúlyozzák a biodiverzitás értékét és a jövőbeli zöld munkalehetőségek iránti érdeklődést. Ha meg akarjuk változtatni a környezeti ügyek jelenlegi pusztulásának menetét, először meg kell tanulnunk, hogy mit tehetünk; meg kell osztanunk a tudásunkat a közösségeinkkel a Környezetvédelmi Világnapon; és cselekednünk kell azokban a dolgokban, amelyeket meg kell változtatnunk.

Íme néhány forrás az iskolások számára a természet védelméről:

Íme néhány ötlet, hogy hogyan oszthatja meg üzenetét a Környezetvédelmi Világnapon:

  • Keresse meg a legjobban szeretett Földiskola (Earth School ed.ted.com/earth-school) órát, és ossza meg barátaival a #EarthSchool és a #ForNature hashtag segítségével.
  • A művészet segítségével terjesztheti az üzenetet, például virtuális festmény-versenyen, kiállításon, vagy kihíváson.
  • Május 28-tól június 5-ig vegyen részt az UNEP közösségi média hírcsatornáin, és ossza meg a világgal, hogy miért olyan fontos a természet védelmében tett fellépés. Feltétlenül használja a #ForNature és a # WorldEnvironment-Day hashtagokat.
  • Jelöljön meg néhány embert / szervezetet / társaságot a válaszában, és kérje meg őket, hogy csatlakozzanak a beszélgetéshez.
  • A CITIES4FORESTS elindította a „Forest” kihívást. Csatlakozzon a fotópályázathoz, és ültessen egy fát.
  • Az iskolák bejelenthetik elkötelezettségüket az egyszer használatos műanyag fokozatos kivonása iránt.
  • Osszon meg kis video-interjút, amelyben családtagjait kérdezi az erőforrások hatékony felhasználásáról.

Így tehet a természetért:

  • Ösztönözze a diákokat arra, hogy gondoljanak egy átlagos napjukra, és magyarázza el, hogy az általuk használt műanyagokat - mint például a szívószálat és az egyszer használatos palackokat – sokkal inkább kényelemből, mint szükségszerűségből használjuk. Mutassa be, hogy hogyan lehet felhagyni az egyszer használatos műanyagok használatát.
  • Rendezzen faültetési rendezvényt az iskolában.
  • Hozzon létre lehetőségeket a fiatalok számára a természet testközeli megismerésére. Vezessen havonta kirándulást vagy természetjáró túrát, szervezzen szabadtéri sporttevékenységeket, és vezessen sétákat a helyi állat-, és növényvilág felfedezésére.
  • Tanítsa meg a diákokat, hogyan írhatnak levelet a helyi önkormányzatnak, amelyben több védelmet kérnek a helyi természeti értékeknek.
  • Ösztönözze a szülőket - oktatási iskolai tevékenységek révén - az újrahasznosításra és a kevesebb csomagolású élelmiszer vásárlására.
  • Ösztönözze a diákokat arra, hogy elegendő ételt fogyasztanak, de azt ne pazarolják.
  • Tervezzen meg egy egynapos biodiverzitás-programot, amelynek keretében bemutatható egy veszélyeztetett faj, vagy egy olyan fajta, amely igazán megmutatja, hogy miért is fontos a vadvilág.
  • Ösztönözze a gyermekeket arra, hogy gondolkodjanak a fogyasztói társadalomról (consumerism) és arról, hogy miért veszélyes ez a bolygónkra nézve.
  • Beszélgessen a diákokkal arról, hogy milyen lehetőségeket kínálnak a „zöld” munkahelyek.

Június 5-én a Környezetvédelmi Világnapot ünnepeljük!

Kapcsolódó tartalmak

Hírek a nagyvilágból2017.09.25.

Mit csinálnak a madarak hurrikán idején?

Hírek a nagyvilágból2018.11.28.

Több mint 5 fokkal is forróbbak lehetnek a nyarak Nagy-Britanniában

Hírek a nagyvilágból2017.11.17.

A nemzeti parki védjegyes termékkör bővülése a gazdasági növekedést támogatja