Utolsó frissítés: 2020-02-21

Frisítés dátuma: 2020-02-21

hun eng Utolsó frissítés: 2020-02-21 kapcsolat gyik Segíthetünk? Önerő-támogatás
25 éves a LIFE program

Hírek

LIFE projektmenedzsment tréning 2016.

2016. március 31. csütörtök

A már nyertes LIFE pályázók és a projektpartnerek érdeklődői részére tartottuk projektmenedzsment workshopunkat.

Délelőtt moderált tudásmegosztás volt a projektpartnerek között, melyet kisebb elméleti részek gazdagítottak.

Pribék László előadó, moderátor köszöntötte, majd felkérte a résztvevőket, hogy mutatkozzanak be és mondják el, mit várnak a programtól.

Bozzay Péter, a Fővárosi Vízművek Zrt. munkatársa elmondta, hogy cége képviseletében szeretne sok inputot kapni egy sikeres LIFE pályázat megvalósításához.

Herneczki Katalin, a Colas Hungária Kft. nevében kiemelte, hogy cégük elkötelezett a természetvédelem és a klímavédelem iránt, több sikeres pályázat megvalósításában vettek már részt és szeretne naprakész lenni az új lehetőségekkel.

Siposs Viktória (WWF Hungary) két LIFE pályázatot vezetett már, több pályázatban részfeladatokat valósított meg, most vizes élőhelyek témában írnak pályázatot, minden friss információt hasznosnak tart.

Szalay Kitti (Kaszó Erdőgazdaság Zrt.) éppen megvalósítás alatt álló LIFE pályázatuk miatt érkezett a workshopra.

Torbik Ákos, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. marketinges munkatársa a kommunikációval kapcsolatos kritériumok iránt érdeklődött.

Fidlóczky József, a Fencon Kft. munkatársa, több sikeres LIFE projekt projektmenedzsere kezdte a tapasztalatok megosztását. A pályázatuk során a természetvédelmi célokat maximálisan elérték, nagy hangsúlyt fektettek a 16 szereplős projektben az együttműködésre. Szükség volt a partnerek közötti kapcsolat fejlesztésére, például egy áramszolgáltató is elkötelezett legyen a kerecsensólyom élőhelyének védelmében. A vezetékek szigetelése, a költőládák kihelyezése a LIFE pályázat miatt nagyobb léptékben volt megvalósítható. Szerinte nem csak a pályázat sikeres elbírálása a fontos, hanem a megvalósítás lépéseit is át kell gondolni részletesen, az önrész tekintetében is. Össze kell hangolni a pályázó szervezet céljait a kiíróéval, szerencsésnek tartja, ha a pályázat megírását a későbbi megvalósító végzi. A siker záloga a nagyon részletes költségvetés, a pályázati előírásoknál is részletesebb, belső használatra.

Siposs Viktória szerint a hosszú elbírálási folyamat miatt előfordul, hogy nem az valósítja meg a pályázatot, aki megírta, ilyen helyzetben ők mindig hasonló emberi tényezőkkel rendelkező új szereplőt keresnek. A pályázatírást is csapatmunkának tekinti, pénzügyi kérdésekben ők azt a gyakorlatot követik, hogy az előfinanszírozott részt is elosztják a partnerek között, a zökkenő mentesebb megvalósítás érdekében. Bár nem mindig kedvező az utófinanszírozás, de ilyen megállapodáskor a pályázó részéről nagyobb az „elszámolási hajlandóság”.

Fidlóczky József elmondta, hogy a partnerek folyamatos kommunikációja is kiemelt terület a projekt sikere szempontjából. Tudniuk kell egymásról, ki hol tart a megvalósításban, egy közös, ötnyelvű honlap frissítésénél akadhatnak nehézségek. Szükséges a folyamatos és időszakos egyeztetés, személyesen is, tételesen átbeszélni a folyamatokat.

A továbbiakban interaktív beszélgetést tartottak, több felszólalóval, az alábbi témákat érintve:

-  projekt részfeladatok lehetséges végrehajtási tehetőségei,

-  kihasználható a LIFE pályázat rugalmasság, lehetőség van a projekt közbeni módosításra,

-  partnerkoordinátorok szerepe, sokszereplős pályázatoknál,

-  biztonsági modulok beépítése a megvalósításba (pl. Időtartalék, köztes ellenőrzések, financiális biztonság),

-  munkavállalók kapacitásának felmérése — Magyarországon kevésbé szokásos,

-  vállalkozókkal való sikeres együttműködés lépései,

-  önismeret, önkritika szükségessége a projekt során,

-  társadalmi szintű munkamorálbeli különbözőségek kezelése.

Kommunikációval kapcsolatban a résztvevők kiemelték:

-  nincs határozott útmutatás a projektszabályok kialakítására,

-  fontos előre lebontani a munkafolyamatokat és aszerint kommunikálni a résztvevőknek,

-  szerencsés egy projekt kézikönyv elkészítése: a résztvevők belső használatára,

-  jól kell adminisztrálni a projektet,

-  jól kell eladni a projektet,

-  az EU felé meg kell írni a jelentéseket.

Ebéd után rövid séta volt a Pilisben, ahol a helyi növény- és madárvilágot ismerhették meg jobban a résztvevők. Délután két – a hazai pályázók számára is fontos témát érintettünk, az interkulturális menedzselést és a projektcsapat együttműködését.

 

A rendezvényről készült képek honlapunkon a Képgalériában tekinthetőek meg.

 

Kapcsolódó tartalmak

beszámoló2017.05.23.

Görögországi tanulmányút

beszámoló2016.11.11.

Környezetvédelmi és természetvédelmi tréningek 2016

beszámoló2017.02.14.

Spanyolországi tanulmányút