A vízfelhasználás kétszer gyorsabb ütemben nőtt az elmúlt száz évben, mint a Föld népessége. A Föld édesvízkészlete ugyanakkor állandó, az összes víz mindössze 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ebből a "teáskanálnyi" mennyiségből kell megtermelni élelemnövényeinket, itatni állatainkat, előállítani fogyasztási cikkeinket, és ezt használjuk ivásra, fürdésre, úszómedencéink feltöltésére, golfpályák, utak locsolására... Érthető, hogy komoly verseny folyik érte.

A Föld édesvízkészletét nemcsak a túlzott fogyasztás, hanem az éghajlatváltozás, a környezet-szennyezés, a talaj- és vízszennyezés, a gazdasági növekedés, a változó életstílus is veszélyezteti. Mérjük vízhasználatunkat, hogy ésszerűen tudjunk takarékoskodni vele.

A vízhasználatnak is van ökológiai lábnyoma. A vízhasználat egy adott idő alatt elfogyasztott (elpárologtatott) és/vagy beszennyezett víz mennyisége. A vízlábnyom kiszámítható bármilyen fogyasztói csoportra (személy, fogyasztók, család, város, nemzet) vagy vállalatra (állami vállalat, magán vállalat, iparág).

Az egyén, a közösség vagy egy üzletág vízlábnyoma jelzi mindazt a felhasznált vízmennyiséget, amennyit közvetlenül elfogyaszt és amennyit közvetve az előállított termékek, igénybe vett szolgáltatások előteremtéséhez használt el.

A fejlett országok között takarékos vízfelhasználónak számító Németországban például egy lakos naponta átlag csupán 124 liter vizet fogyaszt közvetlenül (ivóvízként vagy háztartásában), vízlábnyoma azonban a közvetett fogyasztás miatt eléri a napi 5000 litert.

Az országoknak van belső és külső vízlábnyoma. A belső a hazai forrásokból nyert víz mennyiségét jelzi, a külső pedig azt, hogy az importált termékek mennyi víz felhasználásával készültek a gyártó országban, és mennyi vizet emésztett föl szállításuk. Például Japán vízlábnyoma fejenként évi átlag 1300 köbméter, ám ennek a mennyiségnek a 77%-a idegen országból származik.

Bővebben: http://fna.hu/mittehetsz/vizlabnyom