A jelenlegi becslések szerint világszerte az emberi fogyasztásra előállított élelmiszer körülbelül egyharmada kárba vész. A szám egészen elképesztő: az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete becslése szerint évente 1,3 milliárd tonnányi élelmiszer-felesleget termelünk, annak minden hátrányos gazdasági és környezeti következményével. Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke szerint ekkora volumenből gyakorlatilag a világ összes éhezőjét el lehetne látni, a felesleg java része mégis a kommunálishulladék-gyűjtőkben köt ki.

Az élelmiszerpazarlás- vagy élelmiszerhulladék-hierarchia a legjobb megoldástól a legkevésbé hatásos megoldásig mutatja be a felesleg feldolgozásának lehetőségeit: 1. a legjobb esetben hatékonyan csökkentjük az élelmiszer-veszteség mértékét, 2. lehetőség szerint emberi fogyasztásra ajánljuk fel a felesleget, 3. állati felhasználásra, takarmányozásra továbbítjuk, 4. bioüzemanyagként, biogázként vagy komposztként használjuk fel, 5. a legrosszabb esetben a felesleget a kommunálishulladék-gyűjtőbe juttatjuk.

Az élelmiszer-pazarláshoz kapcsolódó kutatásoknak általában az a célja, hogy a pazarlási hierarchiában a legjobb megoldások megvalósulását készítse elő. Magyarországról a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Biogáz Unió Zrt. vesz részt abban az uniós finanszírozású kezdeményezésben, amely a maradékok fenntartható továbbhasznosítását tűzte ki céljául. A LIFE finanszírozta i-REXFO-projekt (Increase in the Reduction and Recovery of Expired Food) ennek a hierarchiának két szintjét, az adományozást és a biogázként való hasznosítást célozza meg. A projekt alaptézise, hogy vannak olyan élelmiszerfelesleg-források, amelyek alsóbb szinten hasznosulnak, miközben a piramis magasabb szintjein is fel lehetne használni őket. – Azt vizsgáljuk meg tehát az i-REXFO- projektben, hogy van-e lehetőség a kommunálishulladék-lerakóba szánt élelmiszerek szelekciójára úgy, hogy egy része emberi fogyasztásra, másik része pedig biogázerőművekben való feldolgozásra kerüljön – mondja Cseh Balázs elnök.

A projektet a perugiai egyetem biogáztudományi központja irányítja olasz, dán és két magyar konzorciumi taggal. Umbria a projekt szíve-lelke: a projektben részt vesz maga a régió is, amely a szabályozásért felelős. Az Élelmiszerbank és a Biogáz Unió feladata röviden összefoglalva az, hogy megvizsgálja: technológiailag, jogszabályilag és szervezési szempontból megvalósítható-e az Umbriában élesben is lezajló pilot Magyarországon. Rentábilis-e, fenntartható-e: ezek kulcskérdések a nagy horderejű projektben.

– Itthon a feltételrendszer adaptálását dolgozzuk ki, ennek persze vannak technológiai, jogszabályi és szervezési kérdései – hangsúlyozza Cseh Balázs. – A technológiai feltételrendszer elsősorban a biogázüzemek működésére vonatkozik: az a kérdés, hogy milyen típusú alapanyagot lehetséges hasznosítani. Az olaszok csak erre fókuszálva lebonyolítanak egy nagyon komoly laborvizsgálatot, amelyben az egyes élelmiszerfelesleg-alapanyagok alkotórészeit vizsgálják meg. Egészen pontosan azt, hogy milyen ezeknek az alapanyagoknak a biogáz-előállítási anyaghatékonysága. Ebből egy adatbázis is készül, ami már önmagában is nagyon fontos eredmény lesz: ilyen, úgy tudjuk, még nem létezik – mondja az Élelmiszerbank elnöke. – Az adott biogázüzem gazdája ennek köszönhetően a jövőben eleve birtokában lesz azoknak a szükséges információknak, hogy a rendelkezésére bocsátott feleslegből milyen hatékonysággal tud energiát előállítani, és a termelésből visszamaradt iszap hasznosítható-e mezőgazdasági alapanyagként. Az egy dolog, hogy technológialiag milyen élelmiszerből lehet biogázt előállítani, és hogy az abból keletkező végtermék alkalmas-e trágyázásra, de ennek rengeteg jogszabályi kötöttsége is van, amely országonként változó. A feladatunk az is tehát, hogy a projekt jogszabályi szinten is elemezzen és javaslatokat tegyen – magyarázza Cseh Balázs.

A 2017 őszén indult, 2021 elején záruló projektben a hazai tagok válaszokat keresnek azokra a kérdésekre, hogy például van-e olyan felajánló egy magyar biogázüzem közelében, amely élelmiszer-felesleget tud az üzem számára biztosítani. Aztán van-e olyan karitatív kör, amely a még felhasználható felesleget leválasztja az emberi fogyasztásra már nem alkalmas maradékról. Kérdés az is, hogy szükség lesz-e például olyan szereplőre, akinek csak a kicsomagolás a feladata (azaz: a műanyag leválasztása az élelmiszerről). Fontos megválaszolni, hogy biztosítható-e a biogázüzem számára a homogén alapanyag (gondoljunk csak a vendéglátóipari moslékra, amelynek összetétele beazonosíthatatlan és heterogén). Kérdés, hogy lesz-e olyan mezőgazdasági szereplő, amely a fennmaradó iszapot (tápanyagot) át tudja venni, fel tudja használni. Cseh Balázséknak meg kell vizsgálniuk, hogy melyik szereplő mit végez, milyen költséget áll a folyamatban.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke