

A LIFE program 1992-ben – párhuzamosan az élőhelyvédelmi irányelv megalkotásával – jött létre, mivel egyik fő célja az irányelv megvalósításának támogatása. A természetvédelmi alprogram azóta is a legnagyobb költségvetésű alprogram a LIFE-ban.
A természet- és környezetvédelmi terület mellett az éghajlatpolitikai szakterület 2014-ben külön alprogramban kapott helyett, kiválva a környezetvédelmi alprogramból. 2021-ben pedig negyedik alprogramként megjelent a Tiszta energiára való átállás alprogram is.
A LIFE az egyetlen közvetlen uniós forrás, amely dedikáltan környezet- és természetvédelmi, valamint éghajlat-politikai és tiszta energia célkitűzéseket támogat.


A LIFE Program kiemelt célja a European Green Deal 2050-ig kitűzött ambiciózus céljainak elérésének támogatása.
Emellett általános célkitűzése hozzájárulni a fenntartható, körforgásos, energiahatékony, megújuló energián alapuló, klímasemleges és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens gazdaság irányába történő elmozduláshoz, a környezet – beleértve a levegő, a víz és a talaj – minőségének védelme, helyreállítása és javítása, valamint a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és visszafordítása, továbbá az ökoszisztémák leromlásának kezelése érdekében, többek között a Natura 2000 hálózat megvalósításának és működtetésének támogatásával, hozzájárulva ezáltal a fenntartható fejlődéshez.

2021. január 1-jétől 2027. december 31-ig tartó költségvetési időszakban a LIFE végrehajtását szolgáló pénzügyi keretösszeg 5,4 milliárd EUR. A LIFE program pénzügyi finanszírozása két fő terület és négy alprogramon keresztül valósul meg.
Környezetvédelemi terület: 3 488 000 000 EUR
Természet és biológiai sokféleség (NATURE): 2 143 000 000 EUR
Körforgásos gazdaság és életminőség (ENV): 1 345 000 000 EUR
Éghajlat-politika terület: 1 944 000 000 EUR
Az éghajlatváltozás mérséklése és alkalmazkodás (CLIMA): 947 000 000 EUR
Tiszta energiára való átállás (CET): 997 000 000 EUR


Részletek angol nyelven az alábbi hivakozásokon találhatók:
A Holnapután című rádiós podcast vendége Sashalmi Éva, a LIFE programok nemzeti kapcsolattartója volt.
„A LIFE programban olyan új, innovatív megoldások támogathatók, amelyek az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikájának megvalósításában példamutatók, és uniós szinten hozzáadott értéket képviselnek.”
A 2024. tavaszi, több szempontból is eredményes madridi tanulmányutunkat követően 2025. június 29. és július 2. között sor került második tanulmányi utunkra, amelynek célállomása a fénylő Lisszabon volt.